Egynyári tisztesfű

A XIX. század közepére ez a növény adta a magyar méztermelés több mint kétharmadát, és kiváló minőségű egyvirágú méze a magyar méhészet jellegzetes márkájává vált. Fontosságát felismerve a S. annua a XIX. század végén rövid időre a "méhkertekben" és szántóföldeken termesztett melléknövény is lett, talán szintén a közelgő hanyatlás első jeleire reagálva.

A huszadik század a gőzszántás megjelenésével kezdődően a S. annua drasztikus visszaszorulását hozta, ami a mélyebb és korábbi talajművelési műveletek, az agrokémiai szerek és az új konkurens gyomfajok (különösen a közönséges parlagfű, Ambrosia artemisiifolia) együttes hatásának köszönhető. Ennek a korábban domináns gyomfajnak az utolsó megmaradt állományai jelentős ökológiai és történelmi értékkel bírnak, mint a mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének forró pontjai.

Ezek a területek fontos menedéket jelentenek a ritka gyomnövények, a vadon élő beporzók (köztük a poszméhek) és a hanyatlóban lévő mezőgazdasági madarak számára, amelyeket az Európai Unió (EU) zöldebbé váló közös agrárpolitikája keretében ökológiai programok célba vehetnének. A S. annua termesztési potenciáljának újrafelfedezése és a megfelelő technológia kifejlesztése lehetővé tenné a jövőben a méhek számára értékes takarmányként, köztes növényként, zöldtakaróként vagy olajnövényként való termesztését is.

A Stachys annua subsp. annua, Közép-Olaszországban "stregona annuale" néven ismert, egyéves, kisméretű, enyhén illatos gyógynövény, amely Olaszország szinte minden régiójában gyakran megtalálható a szántóföldeken és a műveletlen területeken. A népi gyógyászatban légnemű részeit katarzis elleni, lázcsillapító, tonizáló és sebezhető gyógyszerként használták.

Gyógyhatásai

Légzőszervi megbetegedésekre használják teáját, népi gyógyászatban epilepszia és hűlés ellen is használták.

Lázcsillapítóként vagy gyomorerősítőként a népi gyógyászatban . A Stachys annua széles körben elterjedt.

A törökországi Muglában termő néhány Lamiaceae faj antimikrobiális aktivitása és használata a népi gyógyászatban.

A Stachys annua a Kárpát-medence egykor kiemelkedő, ma már ritka jellegzetes növényfaja.

A Kárpát medencében, többféle hagyományos felhasználási móddal és alapvető szereppel.

Továbbá

Európa nyugati, középső és keleti részein, valamint Nyugat-Ázsia, Szibéria déli tájain van a fő elterjedési területe. Ami a legfontosabb: tarlókon is előfordul, és miután teljesen kifejlődött, már nincs akkora szüksége a nedvességre, jól bírja a szárazságot. Aratás után elbokrosodva rengeteg virágot hoz ismét. Homokos talajokon kevésbé él meg.Az 1950-es évek környékén sok nektárvizsgálat történt, mert ekkor még tömeges volt a jelenléte, az akáccal együtt a fő hordást adta. Június végén, augusztus elején induló virágzása kedvező esetben őszig is elhúzódhat, hektáronként 10-20 kg mézet is adhat. Sajnos mára az intenzív gazdálkodás eredményeként számottevő mennyiség nincs belőle. Elterjesztése méhészeti érdek! (Halmágyi–Suhajda)A régebbi időkben levelével sebeket gyógyítottak, sőt igézés elleni szerként is használatos volt.

Megújhodó tisztesfűméz biodiverzitási gócokból?

Valaha a tarlóvirág, vagy – ahogyan sokan ismerik – a tarló tisztesfű (Stachys annua) nektárjából készült a Kápát-medence unikális tarlóméze. Sajnos az iparszerű mezőgazdasági termelés eltüntette a szántóinkat aratás után bőségesen ellepő méhlegelőket. A természeti erőforrások fenntarthatóságára és a biológiai sokféleség növelésére nagyobb hangsúlyt fektető agrárpolitikában helyet kellene találnunk a tisztesfüves tarlók sorsának jobbra fordítására is.

„A modern gazdálkodás alapfeltétele a tarlóbuktatás, az pedig a méhészek bánata, mert így eke alá kerül a tarlók milliókat érő fehér virágtengere s vele a kiaknázhatatlan nektárforrás. És ez ellen tenni semmit sem lehet!” – vetette papírra száz esztendeje Kádár Lajos, a Magyar Méh folyóirat főmunkatársa 1921 újévének köszöntőjében. Az ezt követő évtizedekben, kiváltképpen az intenzív nagyüzemi gazdálkodás térhódításával, egyre inkább fókuszba került a tarlóhántások mielőbbi elvégzésének fontossága. Ez a tendencia napjainkra csúcsosodott ki, amikor a parlagfű-mentesítés elmulasztásának pénzbeli szankciója a gazdákat e tevékenység még sürgetőbb végrehajtására készteti.

Ebben a tekintetben a tarló sajátos ellentmondások színtere, hiszen háborítatlanul hagyva csakugyan az itt tenyésző gyomnövények megsokasodásához vezethet, beleértve az amúgy is nehezen gyéríthető évelő, vagy éppen pollenallergiát okozó fajokat. Mindazonáltal a tarló egyike azoknak a legutolsó agrárélettereinknek, melyeken a hajdani biológiai sokféleség maradványai hébe-hóba még ma is fellelhetők. Sajnos ezeket a védelemre érdemes és mézgyűjtésre is alkalmas helyeket éppúgy haladéktalanul és maradéktalanul feltárcsázzák.

Mint ahogy arról a Méhészújság hasábjain nemrégiben beszámoltunk, a Mosoni-síkságon egy 17 hektáros szántón szeptember közepéig elhalasztottuk a tarlóhántást, a föld mellé pedig méhcsaládokat helyeztünk ki. Kísérletünk a kevésbé ideális talajviszonyok miatt csekély mézhozamot eredményezett, mégis arra buzdítjuk a sokféleség megóvásáért tenni akarókat, hogy az ország más helyein kövessék kezdeményezésünket.

Valószínűleg sokan kétségbe vonják a javaslat kivitelezhetőségét.

A tarló fennhagyása ugyanis általában nem harmonizál a jövedelmező növénytermesztésre törekedő gazdálkodó érdekeivel, és első hallásra a parlagfű-mentesítési kötelezettséggel is konfliktusban áll. Ugyanakkor nem grandiózus méretű területlefedettség elérése lenne az elsődleges cél. Már az is jelentős jótétemény lehetne az egyre fogyatkozó biodiverzitás szempontjából, ha csapadékos nyarakon, néhány kijelölt, arra érdemleges helyen, szeptember közepéig elhalasztanák a tarlóhántást.

Megfontolásra javasoljuk a döntéshozóknak, hogy az új agrár-környezetgazdálkodási programokba az eddigi „növényvédőszer-mentes tartós zöldugar” és a „méhlegelőszegély fenntartása” c. tematikus előíráscsoportok mellé vegyék fel a „tarlóvirágos tarló megőrzése” c. opciót. Ennek keretében a tarló fennhagyása miatt adódó többletköltségek és csökkenő bevételek kompenzációjára pénzbeli támogatásban részesülne az a gazdálkodó, aki tisztesfüves tarlóján legalább szeptember 15-ig elhalasztja a tarlóhántást, és földje közelében méhcsaládokat helyeznek ki.