, 2022/11/22

A sóskaborbolya, sóskafa, leánysom vagy közönséges borbolya (Berberis vulgaris) a borbolyafélék családjába tartozó cserje. Észak-Európán kívül egész Európában, Nyugat-Ázsiában, valamint Északnyugat-Afrikában őshonos, de meghonosodott Észak-Európában (köztük a Brit-szigeteken és Skandináviában), valamint Észak-Amerikában is. Száraz cserjésekben és tölgyesekben fordul elő.

Sóskaborbolya

Egy-két méter magasra megnövő cserje. Vesszős ágain tövisek foglalnak helyet, még pedig a csúcsuk felé egyszerűek a tövük felé hármasával. Levelei visszás tojásalakúak élesen és pillásan fűrészesek. Virágai csüngő fürtökben fejlődnek. A virág hat szirmának mindegyikén narancsszínű mirigy van. Termése piros bogyó.

Felhasználhatósága

A termés cukrot, almasavat, pektint, valamint C-vitamint tartalmaz. A terméseket édes gyümölcsökhöz, mustba, lekvárba, zselébe (elősegíti a megszilárdulást) és szörpökbe felhasználhatjuk. Citrompótlónak is megfelelő. Ha a termését megcsípi egy kicsit a dér, már nem olyan savanyúak, mint előtte. Ha ebből akarunk szörpöt készíteni, a terméseket meg kell kocsányuktól tisztítani, kipréselni, vigyázva arra, hogy magjai ne kerüljenek a lébe, mert keserűvé teszik a szörpöt.

Hatóanyagai

Termése szerves savakat, C-vitamint, cukrot, valamint különféle ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmaz. Levelében és gyökere kérgében mérgező alkaloidok (berberin, oxiberberin, berbamin, stb.), cseranyagok, gyanta és viasz mutatható ki.

Gyógyhatásai

Levelei és kérgének kivonata májpanaszok, elégtelen epetermelés, étvágytalanság, epeelégtelenség okozta székrekedés, valamint szívpanaszok kezelésére használható, veszélyessége miatt csakis orvosi ellenőrzés alatt. Egyes források szerint antireumatikus hatással is bír. Veszélytelen és egészséges viszont az érett termések fogyasztása, elsősorban étvágytalanság, gyomorproblémák, terhesség alatt fellépő hányinger kezelésére. Klinikai kísérletek szerint a sóskaborbolya hatékony a 2-es típusú cukorbaj, a magas vérzsírszint és a magas vérnyomás ellen.

Tartalmaz:

Gyökér- és kéregdrog, izokinolin alkaloidok mint a berbamin, berberin, oxiakantin, palmatint tartalmaz. A bogyótermés C-vitamint, karotinoidokat, antociánokat, cukrot, gyümölcssavakat, pektint tartalmaz.

Az orvostudomány szerint a borbolya kedvező hatását főleg berberin hatóanyagának köszönheti, melynek jelentős fertőzésgátló, antibakteriális és gombaellenes hatása van.

Borbolya tea:

2 teáskanálnyi szárított, összeaprított borbolyalevelet, 2-3 dl vízzel forrázzunk le, és hagyjuk állni 5 percig, majd szűrjük le.

A borbolyából készített tea simaizom görcsoldó hatása révén jó gyomor-, bél-, máj- és epebántalmak ellen.

Fájdalmas menstruáció esetén is használható. Az érett termések alkaloidot alig tartalmaznak, meghűléses megbetegedésekben alkalmazhatók, enyhe hashajtóhatásúak.

Begyűjtendő része:

Levele, kérge, gyökere, valamint piros bogyója gyűjtendő.

Hatóanyagai:

Berberin, almasav és cukor.

Gyűjtése és szárítása:

A gyökere kora tavasszal vagy késő ősszel gyűjtendő. Szárítását napon vagy mesterséges szárítóban, esetleg padláson lehet végezni. A kérge február-március hónapok között gyűjtendő. A fiatal ágakat körülbelül 10—15 cm-es darabokra kell felaprítani, arról a kérget lehúzni és napon megszárítani. A levél közvetlen virágzás előtt és alatt gyűjtendő, szárítása szellős padláson történhet. A bogyóját érett állapotban szedjük, szár nélkül. Megszárítása történhet padláson még pedig úgy, hogy bogyóját 1 — 2 ujjnyi vastag rétegben kell felteríteni, amidőn az 6—8 nap alatt megszárad. Lehet azonban sütőkemencében is szárítani, avagy a nap tüzének kitenni.